Pályázati feltételek

  • Magyar állampolgárság.
  • Cselekvőképesség.
  • Büntetlen előélet.
  • Jogász szakképzettség; a jogtanácsosi feladatkör esetén, jogi szakvizsga megléte.
  • Releváns szakmai gyakorlat, de jogi előadói feladatkörbe pályakezdők jelentkezését is várjuk.
  • Számítógépes felhasználó szintű gyakorlati ismeret (MS Office).
  • A meghirdetett feladatkör betöltésének feltétele 90 napnál nem régebbi, a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény (Kit.) 84.§ szerinti hatósági erkölcsi bizonyítvány, melyet a pályázati anyaghoz nem kell csatolni.
  • A pályázó nem áll újraalkalmazási korlátozás hatálya alatt (Kit. 117.§ (6), (8) bekezdése, vagy a 166.§ (4) bekezdése, illetve a Kttv. 60.§ (1) bekezdés i) pontja szerint).

Főbb feladatok

  • Jogszabály módosítások és szervezetszabályozó eszközök előkészítésében, véleményezésében való közreműködés, felmerülő jogi ügyekben állásfoglalás készítése.
  • Szakterületek folyamatos jogi támogatása.
  • Jogi véleményt készít, jogi tájékoztatást ad a Kincstár nevében, illetve a Kincstár egyes szervezeti egységei részéről állásfoglalást igénylő ügyekben.
  • A jogszabályok és a belső szabályozók tervezeteinek véleményezése.
  • A Magyar Államkincstár szerződéseinek véleményezése, jogi megfelelőségének tanúsítása.
  • Közbeszerzési/beszerzési eljárásokban jogi szakértelemmel rendelkező bírálóbizottsági tagként történő közreműködés és ezen eljárások eredményeként megkötendő szerződések véleményezése, jogi megfelelőségének tanúsítása.
  • Pályázati úton elnyerhető támogatásokkal kapcsolatos jogi feladatok ellátása.
  • Jogtanácsosi feladatkörben az állam javára bejegyzett jelzálogjog, valamint elidegenítési és terhelési tilalommal kapcsolatos jognyilatkozatok jogtanácsosi ellenjegyzése. 
  • Kamarai jogi előadó esetén az ügyvédi tevékenységről szóló törvényben meghatározott feladatok ellátása. 

Pályázat elbírálásnál előny jelent

  • Közbeszerzési szakjogászi, közbeszerzési referensi képesítés, valamint közbeszerzési területen szerzett tapasztalat.

Munkavégzés helye és pontos címe

Magyar Államkincstár 1054 Budapest, Hold utca 4.

Az álláshely határozatlan időre, teljes munkaidőben történő foglalkoztatásra szól, 6 hónap próbaidő kikötésével.

A pályázati anyaghoz kérjük csatolni

  • Részletes szakmai önéletrajzot.
  • Illetményigénnyel megjelölt motivációs levelet. 
  • Kizárólag a feladatkör betöltéséhez szükséges iskolai végzettséget, szakképzettséget igazoló okiratok másolatát.

Ön jelentkezésének elküldésével – külön nyilatkozat nélkül is – tudomásul veszi, hogy a Magyar Államkincstár az álláspályázatával összefüggő személyes adatait – a kiválasztási folyamat során kapcsolattartás céljából, illetve munkaerő-kiválasztási célból – nyilvántartja és kezeli. 

Személyes adatainak kezelése a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló 2016. április 27-i (EU) 2016/679 európai parlamenti és tanácsi rendelet (Általános Adatvédelmi Rendelet, a továbbiakban: GDPR) 6. cikk (1) bekezdés e) pontján alapul.

Kérjük, hogy jelentkezésének elküldése előtt olvassa el az álláspályázatra jelentkezőknek szóló Adatkezelési tájékoztatót a Magyar Államkincstár honlapján.

A pályázatokat 2025. július 12–ig elektronikusan az allas@allamkincstar.gov.hu e-mail címre kérjük megküldeni.

Az elektronikus üzenet tárgyában kérjük feltüntetni a 370/2025. nyilvántartási számot és a feladatkör pontos megnevezését „Jogtanácsos/jogi előadó”.

A jelentkezések elbírálása folyamatos, határideje legkésőbb 2025. július 26. Amennyiben a munkáltató a kiírt határidő előtt megtalálja a számára megfelelő jelöltet, úgy a pályázatot lezárhatja.

A pályázati felhívás közzétételre kerül a kozszolgallas.ksz.gov.hu oldalon is.