Pályázati feltételek
- Magyar állampolgárság.
- Cselekvőképesség.
- Büntetlen előélet.
- Jogász szakképzettség.
- Számítógépes felhasználó szintű gyakorlati ismeret (MS Office).
- A meghirdetett feladatkör betöltésének feltétele 90 napnál nem régebbi, a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény (Kit.) 84.§ szerinti hatósági erkölcsi bizonyítvány, melyet a pályázati anyaghoz nem kell csatolni.
- A pályázó nem áll újraalkalmazási korlátozás hatálya alatt (Kit. 117.§ (6), (8) bekezdése, vagy a 166.§ (4) bekezdése, illetve a Kttv. 60.§ (1) bekezdés i) pontja szerint).
Főbb feladatok
- Javaslatot tesz a Nemzeti Kifizető Ügynökség vezetéséért felelős elnökhelyettes irányítása alá tartozó szervezeti egységek feladatkörébe tartozó, az egyes agrártámogatási intézkedésekkel kapcsolatos jogszabály megalkotására, részt vesz a jogszabályok, pályázati felhívások előkészítésében, képviseli a Kincstárt a közigazgatási egyeztetéseken.
- Véleményezi jogszabálytervezeteket, egyéb előterjesztéseket, és koordinálja a véleményezési folyamatot az elnökhelyettes irányítása alá tartozó szervezeti egységek között.
- Részt vesz a kincstári belső szabályozó eszközök, követelményjegyzékek, pályázati felhívások, közlemények, nyomtatványok tervezeteinek véleményezésében.
- A Kincstár által elbírált ügyekben eseti közreműködést lát el.
- Véleményezi, egyezteti és véglegesíti az átruházott feladatot ellátó vagy szakértői együttműködő szervezetekkel kötendő megállapodásokat.
- Figyelemmel kíséri az egyes agrártámogatási intézkedésekkel kapcsolatos jogszabályi változásokat.
- Szakmai jellegű kapcsolatot tart egyéb szervekkel a jogalkalmazási feladatok ellátása tekintetében.
- Gondoskodik a jogszabályok, közjogi szervezetszabályozó eszközök, egyéb normatív utasítások, pályázati felhívások, belső szabályozó eszközök egységes végrehajtásához szükséges szakmai-jogi feladatok ellátásáról, amelynek során állásfoglalást készít az elnökhelyettes irányítása alá tartozó szervezeti egységektől érkező megkeresésekre.
- Részt vesz az egyes agrártámogatási intézkedésekre irányuló, külső vagy belső ellenőrzésekre való felkészülésben.
- Egyéb, az ügyrend szerinti feladatkörbe tartozó feladatok ellátása.
A pályázat elbírálásánál előnyt jelent
- 1-3 éves munkatapasztalat.
- Költségvetési támogatások végrehajtásában szerzett gyakorlat.
- Angol/francia/német nyelvismeret.
Munkavégzés helye és pontos címe
Magyar Államkincstár Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Szakigazgatási Főosztály 1095 Budapest, Vaskapu u. 9. VI. emelet.
Az álláshely határozatlan időre, illetve teljes munkaidőben történő foglalkoztatásra szól, 6 hónap próbaidő kikötésével.
A pályázati anyaghoz kérjük csatolni
- Részletes szakmai önéletrajzot.
- Illetményigénnyel megjelölt motivációs levelet.
- Kizárólag a feladatkör betöltéséhez szükséges iskolai végzettséget, szakképzettséget igazoló okiratok másolatát.
Ön jelentkezésének elküldésével – külön nyilatkozat nélkül is – tudomásul veszi, hogy a Magyar Államkincstár az álláspályázatával összefüggő személyes adatait – a kiválasztási folyamat során kapcsolattartás céljából, illetve munkaerő-kiválasztási célból – nyilvántartja és kezeli.
Személyes adatainak kezelése a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló 2016. április 27-i (EU) 2016/679 európai parlamenti és tanácsi rendelet (Általános Adatvédelmi Rendelet, a továbbiakban: GDPR) 6. cikk (1) bekezdés e) pontján alapul.
Kérjük, hogy jelentkezésének elküldése előtt olvassa el az álláspályázatra jelentkezőknek szóló Adatkezelési tájékoztatót a Magyar Államkincstár honlapján.
A pályázatokat 2025. augusztus 31-ig elektronikusan az allas@allamkincstar.gov.hu e-mail címre kérjük megküldeni.
Az elektronikus üzenet tárgyában kérjük feltüntetni a 478/2025. nyilvántartási számot és a feladatkör pontos megnevezését: „mezőgazdasági és vidékfejlesztési jogi referens”.
A jelentkezések elbírálása folyamatos, határideje legkésőbb 2025. szeptember 14. Amennyiben a munkáltató a kiírt határidő előtt megtalálja a számára megfelelő jelöltet, úgy a pályázatot lezárhatja.
A pályázati felhívás közzétételre kerül a kozszolgallas.ksz.gov.hu oldalon is.