Pályázati feltételek

  • Magyar állampolgárság.
  • Cselekvőképesség.
  • Büntetlen előélet.
  • Egyetemi vagy főiskolai végzettség, ezen belül elsődlegesen agrár-, gazdaságtudományi, matematikai, informatikai vagy egyéb műszaki képzési területen szerzett szakképzettség vagy jogász szakképzettség.
  • Számítógépes felhasználó szintű gyakorlati ismeret (MS Office).
  • A meghirdetett feladatkör betöltésének feltétele 90 napnál nem régebbi, a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény (Kit.) 84.§ szerinti hatósági erkölcsi bizonyítvány, melyet a pályázati anyaghoz nem kell csatolni.
  • A pályázó nem áll újraalkalmazási korlátozás hatálya alatt (Kit. 117.§ (6), (8) bekezdése, vagy a 166.§ (4) bekezdése, illetve a Kttv. 60.§ (1) bekezdés i) pontja szerint).

Főbb feladatok

  • Kapcsolatot tart a Kincstár szervezeti egységeinek szakmailag illetékes munkatársaival, szükség szerint részt vesz az adatszolgáltatások és fejlesztési igények összeállításával kapcsolatos feladatok ellátásában.
  • Közreműködik a Közös Agrárpolitikából és a nemzeti költségvetésből biztosított agrártámogatási programokra vonatkozó monitoring adattár és információs rendszer kialakításában, az ezzel kapcsolatos informatikai fejlesztési (szakmai követelményrendszer meghatározása) és működtetési feladatok ellátásában, a jelentési rendszer működtetésében.
  • Elvégzi a közös agrárpolitikából és a nemzeti költségvetésből biztosított agrártámogatási programok monitoring, valamint értékelési folyamatainak kifizető ügynökségi szintű feladatait, az ezzel kapcsolatos eseti és rendszeres adatszolgáltatások összeállítását, a külső szervezetek átfogó adat- és információkéréseinek koordinációs feladatait. 

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent

  • Hasonló munkakörben, szakterületen szerzett szakmai tapasztalat.
  • Agrár- és vidékfejlesztési támogatások rendszerének ismerete.
  • Együttműködési készség, csapatmunkára való képesség, proaktív hozzáállás, rugalmas, nyitott személyiség.
  • Kérelemkezelési tapasztalat (IIER iratkezelési rendszer magabiztos használata).
  • Magas, felhasználói szintű számítógépes ismeretek, kiemelten táblázat és adatbázis kezelés.
  • Angol nyelvismeret.

Munkavégzés helye és pontos címe: Magyar Államkincstár, 1095 Budapest, Soroksári út 22-24.

Az álláshely határozatlan időre, illetve teljes munkaidőben történő foglalkoztatásra szól, 6 hónap próbaidő kikötésével.
 
A pályázati anyaghoz kérjük csatolni

  •  Részletes szakmai önéletrajzot.
  • Illetményigénnyel megjelölt motivációs levelet.
  • Kizárólag a feladatkör betöltéséhez szükséges iskolai végzettséget, szakképzettséget igazoló okiratok másolatát.

Ön jelentkezésének elküldésével – külön nyilatkozat nélkül is – tudomásul veszi, hogy a Magyar Államkincstár az álláspályázatával összefüggő személyes adatait – a kiválasztási folyamat során kapcsolattartás céljából, illetve munkaerő-kiválasztási célból – nyilvántartja és kezeli. 

Személyes adatainak kezelése a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló 2016. április 27-i (EU) 2016/679 európai parlamenti és tanácsi rendelet (Általános Adatvédelmi Rendelet, a továbbiakban: GDPR) 6. cikk (1) bekezdés e) pontján alapul.

Kérjük, hogy jelentkezésének elküldése előtt olvassa el az álláspályázatra jelentkezőknek szóló Adatkezelési tájékoztatót a Magyar Államkincstár honlapján.

A pályázatokat 2025. július 18-ig elektronikusan az allas@allamkincstar.gov.hu e-mail címre kérjük megküldeni.

Az elektronikus üzenet tárgyában kérjük feltüntetni a 388/2025. nyilvántartási számot, és a feladatkör pontos megnevezését „Program monitoring referens”. 

A jelentkezések elbírálása folyamatos, határideje legkésőbb 2025. augusztus 1. Amennyiben a munkáltató a kiírt határidő előtt megtalálja a számára megfelelő jelöltet, úgy a pályázatot lezárhatja.

A pályázati felhívás közzétételre kerül a kozszolgallas.ksz.gov.hu oldalon is.