Magyarországon az államháztartás egyensúlyának helyreállításáról szóló 1924. évi IV. törvénycikk alapján döntöttek a pénzügyi rendszer reformjáról, stabilizálásáról, és ennek keretében az állami hivatalok körében az illetmények számfejtésének reformjáról, azaz a központosításáról. Annak érdekében, hogy az állami alkalmazásban álló összes közszolgálati alkalmazott illetményeit, valamint az Államkincstár terhére bármely címen folyósított nyugellátást megállapítsák, utalványozzák, számfejtsék, könyveljék, illetve megszüntessék, továbbá ezekre a járandóságokra vonatkozó költségvetést, évi pénzkezelési kimutatást és a havi hiteligényléseket elkészítsék, létrehoztak egy külön intézményt: a Magyar Királyi Központi Illetményhivatalt. Az új intézmény létrehozása fontos lépés volt a pénzügyi igazgatás korszerűsítésében, továbbá fontos mozzanat volt a magyar államháztartás – a fejlett nyugat-európai országokhoz történő – felzárkózási törekvéseiben. Ez volt száz éve a központosított illetményszámfejtés megvalósításának az első lépése.
Napjainkban a Kincstár több mint 12 ezer költségvetési szerv több mint 900 ezer munkavállalójának illetményszámfejtését látja el, valamint az ehhez kapcsolódó adó- és járulékelszámolást és -bevallást is. A központosított illetményszámfejtés egyik kiemelt célja, hogy a közszolgálatban dolgozó munkavállalók illetményeinek egységes – munkaügyi, információs, finanszírozási és ellenőrzési technológián alapuló – rendszerű számfejtésének köszönhetően az államháztartás legjelentősebb kiadási tételeként megjelenő személyi juttatásokról és közterhekről, illetve a létszámról megbízható információk álljanak rendelkezésre a tervezéshez, a gazdálkodáshoz és a beszámoláshoz.
A témáról bővebben a Kincstár honlapján olvashatnak.