Pályázati feltételek
- Magyar állampolgárság.
- Cselekvőképesség.
- Büntetlen előélet.
- Egyetemi vagy főiskolai végzettség, ezen belül elsődlegesen agrár vagy gazdaságtudományi vagy államtudományi vagy társadalomtudományi vagy bölcsésztudományi vagy műszaki képzési területen szerzett szakképzettség.
- Számítógépes felhasználó szintű gyakorlati ismeret (MS Office).
- A meghirdetett feladatkör betöltésének feltétele vagyonnyilatkozat tételi kötelezettség teljesítése.
- A meghirdetett feladatkör betöltésének feltétele 90 napnál nem régebbi, a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény (Kit.) 84.§ szerinti hatósági erkölcsi bizonyítvány, melyet a pályázati anyaghoz nem kell csatolni.
- A pályázó nem áll újraalkalmazási korlátozás hatálya alatt (Kit. 117.§ (6), (8) bekezdése, vagy a 166.§ (4) bekezdése, illetve a Kttv. 60.§ (1) bekezdés i) pontja szerint).
Főbb feladatok
- Feladatkörére vonatkozóan a külső és belső ellenőrzésekkel, auditokkal összefüggő feladatok koordinálása, valamint képviseli a Kincstárt az uniós és nemzeti auditokon.
- Vállalja, hogy a Kincstárral nemzetközi vagy egyéb együttműködésben érintett felek részére bemutatókat tart, fogadásukban közreműködik, megkeresésükre választ ad.
- Közreműködés jelentési rendszer kidolgozásában működtetésében. Ellenőrzési statisztikákat, kimutatásokat készít. A vezetés tájékoztatására rendszeres időközönként elemzéseket és értékeléseket végez.
- Helyszíni ellenőrzéseket hajt végre.
- Felügyeli a helyszíni ellenőrök által végrehajtott helyszíni ellenőrzéseket, amely magába foglalja a vizsgálatok teljességét, a vizsgálatok minőségét, valamint a jogszabályi, belső eljárásrendbeli megfelelőséget.
- Felügyeli a helyszíni ellenőrzést delegált feladatként ellátó szervek által végrehajtott ellenőrzéseket, amely magában foglalja az előírt és teljesített fizikai ellenőrzések számát, a jelentések teljességét, a vizsgálatok minőségét, valamint delegálás esetén a delegálási szerződésnek/utasításnak való megfelelést.
- Feladatai vonatkozásában kapcsolatot tart a Kincstár egyéb szervezeteivel és külső partnereivel.
- Javaslatot tesz a helyszíni ellenőrök képzési tervének tartalmára vonatkozóan; részt vesz a helyszíni ellenőrök képzésében, közreműködik a tananyag összeállításában, valamint vállalja a számára kötelező képzések teljesítését.
- Kiválasztási eljárással összefüggő feladatok koordinálása, és ezzel összefüggésben a külső és belső szervezeti egységekkel kapcsolattartás.
- Részt vesz és aktív szerepet vállal a helyszíni ellenőrzések kiválasztási módszereinek kialakításában, a módszertan kidolgozásában.
- Részt vállal a határidős feladatok elkészítésének ellenőrzésében és a végrehajtás koordinálásában.
- Részt vesz a Helyszíni Ellenőrzési Kézikönyv, valamint a Helyszíni Ellenőrzési Segédletek, Útmutatók és Jegyzőkönyvek folyamatos, legalább évenkénti felülvizsgálatában, az indokolt változtatások beépítésében.
- Véleményez, előre mutató javaslatokat fogalmaz meg a helyszíni ellenőrzéseket befolyásoló jogszabályi és eljárásrendi tervezetek vonatkozásában.
- Részt vesz a helyszíni ellenőrök ellenőrzési feladatuk végrehajtásához szükséges ellenőrzési segédletek, útmutatók és ellenőrzési listák összeállításában, azok véglegesítésében és rögzítésében.
- Szakterületére vonatkozóan részt vesz a helyszíni ellenőrök rotációs rendjének kialakításában.
- Közreműködik a Kincstár Éves ellenőrzési tervének kialakításában, folyamatosan nyomon követi; elemzi az eltéréseket, az indokolt módosításokat beépíti.
- Közreműködik az éves és ötéves belső ellenőrzési- és munkatervek, éves ellenőrzési beszámolók és egyéb jelentések, nyilvántartások összeállításában.
Elvárt kompetenciák
- Pontos, precíz, önálló felelősségteljes munkavégzés.
- Kiváló írásbeli és szóbeli kommunikációs készség.
- Terhelhetőség, kiváló stressztűrő képesség.
- Problémamegoldó képesség, kezdeményező készség.
- Minőségorientáció, szabálykövetés, alaposság.
- Figyelem a feladatok határidőben történő végrehajtására.
- Jó rendszerező képesség, együttműködési készség.
A pályázat elbírálásánál előnyt jelent
- Jogi végzettség.
- Jogszabály alkotásban, véleményezésben jártasság.
- Jogi állásfoglalások készítésébe való tapasztalat.
- Eljárásrendek, szabályozók alkotásában való tapasztalat.
- Közigazgatásban szerzett gyakorlat.
- Rendszerszintű gondolkodás és lényeglátó képesség.
- Az agrárium és az EU-s támogatási rendszer ismerete.
Munkavégzés helye és pontos címe:
Magyar Államkincstár 1095 Budapest, Soroksári út 22-24.
Az álláshely határozatlan időre, teljes munkaidőben történő foglalkoztatásra szól, 6 hónap próbaidő kikötésével.
A pályázati anyaghoz kérjük csatolni
- Részletes szakmai önéletrajzot.
- Illetményigénnyel megjelölt motivációs levelet.
- Kizárólag a feladatkör betöltéséhez szükséges iskolai végzettséget, szakképzettséget igazoló okiratok másolatát.
Ön jelentkezésének elküldésével – külön nyilatkozat nélkül is – tudomásul veszi, hogy a Magyar Államkincstár az álláspályázatával összefüggő személyes adatait – a kiválasztási folyamat során kapcsolattartás céljából, illetve munkaerő-kiválasztási célból – nyilvántartja és kezeli.
Személyes adatainak kezelése a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló 2016. április 27-i (EU) 2016/679 európai parlamenti és tanácsi rendelet (Általános Adatvédelmi Rendelet, a továbbiakban: GDPR) 6. cikk (1) bekezdés e) pontján alapul.
Kérjük, hogy jelentkezésének elküldése előtt olvassa el az álláspályázatra jelentkezőknek szóló Adatkezelési tájékoztatót a Magyar Államkincstár honlapján.
A pályázatokat legkésőbb 2025. október 23-ig elektronikusan az allas@allamkincstar.gov.hu e-mail címre kérjük megküldeni.
Az elektronikus üzenet tárgyában kérjük feltüntetni a 606/2025. nyilvántartási számot, valamint a feladatkör megnevezését „Helyszíni ellenőrzési koordinációs szakértő”.
A jelentkezések elbírálása folyamatos, határideje legkésőbb 2025. november 6. Amennyiben a munkáltató a kiírt határidő előtt megtalálja a számára megfelelő jelöltet, úgy a pályázatot lezárhatja.
A pályázati felhívás közzétételre kerül a kozszolgallas.ksz.gov.hu oldalon is.