Pályázati feltételek
- Magyar állampolgárság.
- Cselekvőképesség.
- Büntetlen előélet.
- Egyetemi vagy főiskolai végzettség, ezen belül elsődlegesen gazdaságtudományi képzési területen szerzett szakképzettség vagy jogász szakképzettség; vagy érettségi végzettség.
- Felhasználói szintű számítástechnikai ismeretek (MS Office).
- A meghirdetett feladatkör betöltésének feltétele 90 napnál nem régebbi, a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény (Kit.) 84.§ szerinti hatósági erkölcsi bizonyítvány, melyet a pályázati anyaghoz nem kell csatolni.
- A pályázó nem áll újraalkalmazási korlátozás hatálya alatt (Kit. 117.§ (6), (8) bekezdése, vagy a 166.§ (4) bekezdése, illetve a Kttv. 60.§ (1) bekezdés i) pontja szerint).
Főbb feladatok
- Az Áht. felhatalmazása alapján befektetési és kiegészítő befektetési szolgáltatási tevékenységet nyújt az állam által kibocsátott, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok körében a vármegyei igazgatóságokon az értékesítési pontokon és a kihelyezett ügyfélszolgálatokon. Részt vesz a Magyar Állam által kibocsátott értékpapírok elsődleges, illetve másodlagos forgalmazásában, megnyitja, vezeti, és szükség esetén megszünteti a mindenkor hatályos eljárásrendben foglalt értékpapír-számla típusokat.
- Ellátja a hatályos eljárásrendekben szereplő napi értékpapír-forgalmazáshoz kapcsolódó háttérfeladatokat.
- Ellátja a pénzmosás megelőzésével és megakadályozásával kapcsolatos feladatokat.
- A vonatkozó eljárásrend szerint ellátja a pénzforgalmi tárgykörbe tartozó panaszok és közérdekű bejelentések kezelését.
- Megnyitja, módosítja, törli és vezeti a kincstári körbe tartozó intézmények, a kincstári körön kívüli és egyéb számlatulajdonosok jogszabályban meghatározott számláit, és lebonyolítja a külső és belső köri forgalmat. A számlatulajdonosok részére számlát nyit, valamint pénzforgalmi számlaszerződést köt. Szükség esetén a számlavezető rendszerben új intézmény és magánszemély hoz létre azonosító adatainak rögzítésével.
- Biztosítja a számlatulajdonosok forint és valuta készpénzellátását a vonatkozó eljárásrendekben, jogszabályokban, szabályzatokban és a Hirdetményben meghatározott feltételekkel.
Elvárt kompetenciák
- Teljesítményorientáltság.
- Együttműködési készség.
- Problémamegoldó képesség, kezdeményezőkészség.
- Megbízhatóság.
- Minőségorientáció (szabálykövetés, alaposság).
- Terhelhetőség, stressztűrő képesség.
A pályázat elbírálásánál előnyt jelent
- Pénztárkezelő és valutapénztáros szakképesítés.
- Értékpapír ügyintéző jogi vizsga megléte.
- Befektetési szolgáltatónál szerzett tapasztalat.
- Pénzforgalmi szolgáltatónál szerzett tapasztalat.
Munkavégzés helye és pontos címe:
Magyar Államkincstár Bács-Kiskun Vármegyei Igazgatóság 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1.
Az álláshely határozatlan időre, illetve teljes munkaidőben történő foglalkoztatásra szól, 6 hónap próbaidő kikötésével. Általánostól eltérő munkarend, 4 hónapos munkaidőkeretben.
A pályázati anyaghoz kérjük csatolni
- Részletes szakmai önéletrajzot.
- Illetményigénnyel megjelölt motivációs levelet.
- Kizárólag a feladatkör betöltéséhez szükséges iskolai végzettséget, szakképzettséget igazoló okiratok másolatát.
Ön jelentkezésének elküldésével – külön nyilatkozat nélkül is – tudomásul veszi, hogy a Magyar Államkincstár az álláspályázatával összefüggő személyes adatait – a kiválasztási folyamat során kapcsolattartás céljából, illetve munkaerő-kiválasztási célból – nyilvántartja és kezeli.
Személyes adatainak kezelése a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló 2016. április 27-i (EU) 2016/679 európai parlamenti és tanácsi rendelet (Általános Adatvédelmi Rendelet, a továbbiakban: GDPR) 6. cikk (1) bekezdés e) pontján alapul.
Kérjük, hogy jelentkezésének elküldése előtt olvassa el az álláspályázatra jelentkezőknek szóló Adatkezelési tájékoztatót a Magyar Államkincstár honlapján.
A pályázatokat 2025. október 13-ig elektronikusan az allas@allamkincstar.gov.hu e-mail címre kérjük megküldeni.
Az elektronikus üzenet tárgyában kérjük feltüntetni az 574/2025. nyilvántartási számot, és a feladatkör pontos megnevezését „Értékpapír-forgalmazási referens (BÁCS)”.
A jelentkezések elbírálása folyamatos, határideje legkésőbb 2025. október 27. Amennyiben a munkáltató a kiírt határidő előtt megtalálja a számára megfelelő jelöltet, úgy a pályázatot lezárhatja.
A pályázati felhívás közzétételre kerül a kozszolgallas.ksz.gov.hu oldalon is.