Pályázati feltételek

  • Magyar állampolgárság.
  • Cselekvőképesség.
  • Büntetlen előélet.
  • Egyetemi vagy főiskolai végzettség: ezen belül elsődlegesen gazdaságtudományi vagy műszaki képzési területen szerzett szakképzettség vagy jogász szakképzettség; vagy érettségi végzettség és a feladat ellátásához szükséges szakképesítés.
  • Számítógépes felhasználó szintű gyakorlati ismeret (MS Office).
  • A meghirdetett feladatkör betöltésének feltétele vagyonnyilatkozat tételi kötelezettség teljesítése.
  • A meghirdetett feladatkör betöltésének feltétele 90 napnál nem régebbi, a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény (Kit.) 84.§ szerinti hatósági erkölcsi bizonyítvány, melyet a pályázati anyaghoz nem kell csatolni.
  • A pályázó nem áll újra alkalmazási korlátozás hatálya alatt. (Kit. 117.§ (6), (8) bekezdése, vagy a 166.§ (4) bekezdése, illetve a Kttv. 60.§ (1) bekezdés i) pontja szerint).

Főbb feladatok

  • Az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló kormányrendeletek alapján, valamint az Irányító Hatóság (továbbiakban: IH) és a Kincstár között létrejött megállapodásban foglaltak szerint közreműködik a Regionális Fejlesztési Programok Közreműködő Szervezeti (KSZ) feladatainak ellátásában, különösen a projektek pénzügyi előrehaladása tekintetében.
  • A kezelt projektnek megfelelően elvégzi az EMIR, az EUPR, illetve egyéb IT rendszerekkel kapcsolatos adminisztrációkat, a feladatkörébe tartozóan felelős az egyes informatikai rendszerek naprakész, pontos adatokkal történő feltöltéséért, a szükséges módosítások aktualizálásáért, végrehajtásáért, ellenőrzéséért, továbbá használja az IT rendszerek által adott sablonokat.
  • Adatot és információt szolgáltat a vonatkozó jogszabályokban, valamint eljárásrendekben foglalt jelentések, beszámolók, riportok, ellenőrzési tervek készítéséhez, és az egyéb időszakos jelentések összeállításához. Vezeti a jogszabályokban és belső eljárásrendekben meghatározott nyilvántartásokat.
  • Elvégzi a kifizetési igénylések elsődleges és másodlagos ellenőrzését, szükség esetén hiánypótlást kér. Elvégzi az elszámolhatósági szempontú ellenőrzést, majd elvégzi a köztartozás vizsgálatot és a kifizetési igénylést jóváhagyja/elutasítja. Jóváhagyás esetén köztartozás vizsgálat után elkészíti az utalványlapot, melyet megküld elektronikusan az EU Támogatási Főosztálynak és az IH-nak.
  • A feladatkörébe tartozó projektek tényleges pénzügyi megvalósítását folyamatosan figyelemmel kíséri.
  • Szükség esetén javaslatot tesz rendkívüli helyszíni ellenőrzés lefolytatására.
  • A támogatási szerződés/támogatói okirat tervezeteket pénzügyi szempontból ellenőrzi, valamint az azokban foglalt egyéb adatok helyességét vizsgálja.
  • Részt vesz a kifizetés-előrejelzésekben.
  • Szükség esetén részt vesz a helyszíni ellenőrzések lefolytatásában és nyomon követésében.
  • Végzi a projektek pénzügyi zárását és részt vesz a fenntartással kapcsolatos feladatokban.
  • Feladatköréhez kapcsolódóan ellátott feladatok során keletkezett információk alapján a szabálytalanságkezelésre vonatkozó szabályozást betartja és az észlelt szabálytalansági gyanú bejelentését megteszi az eljárásrendeknek megfelelően. Az IH által meghozott szabálytalansági döntéseket végrehajtja, melyre vonatkozóan beszámolót küld az EU Támogatási Főosztály részére a belső eljárásrendekben foglaltak szerint.
  • Támogatja a projektek zárását, ha a zárás során bármilyen problémát, akadályt észlel, azt haladéktalanul jelzi a pályázat kezelését végző munkatárs felé. 
  • Támogatja a pályázat kezelését végző munkatárs munkáját, a módosítási igényekkel kapcsolatban egyeztet vele.
  • Közreműködik a követeléskezelési, kifogáskezelési, külső, belső ellenőrzések kapcsán felmerült feladatok ellátásában az EU Támogatási Főosztály szakmai iránymutatása alapján.
  • Az auditok, ellenőrzések során a szükséges segítség biztosítása az auditban közreműködő munkatársak, valamint külső ellenőrző szervezetek számára.
  • Vezetője által meghatározott esetekben részt vesz a szakmai megbeszéléseken, konferenciákon, képzéseken. Kijelölés esetén munkacsoportokban való részvétel.
  • A tevékenységéhez közvetlenül és közvetetten kapcsolódó jogszabályok, rendeletek, eljárásrendek, kézikönyvek, belső utasítások rendelkezéseit megismeri és alkalmazza.
  • Közreműködik a vonatkozó európai uniós és magyar jogszabályi előírásoknak megfelelő, a KSZ feladatokat szabályozó eljárásrendek kialakításában, folyamatos aktualizálásban. Javaslatot tesz a vezetője felé a projektek végrehajtását elősegítő eljárásrendek, folyamatok hatékonyabbá tétele érdekében, amennyiben erre vonatkozó módszertani javaslata van.
  • Nyomon követi a kedvezményezettek közbeszerzési kötelezettségeinek alakulását, mely feladata tekintetében szorosan együttműködik a közbeszerzés ellenőrzését végző munkatárssal és az EU Támogatási Főosztállyal.
  • Feladatköréhez tartozó feladatait ellátja a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszközökből finanszírozott projektek vonatkozásában is.

Elvárt kompetenciák

  • Pontos, precíz, önálló, felelősségteljes munkavégzés.
  • Terhelhetőség, kiváló stressztűrő képesség.
  • Minőségorientáció (szabálykövetés, alaposság, precizitás).
  • Figyelem a feladatok határidőben történő végrehajtására.
  • Rugalmas, nyitott személyiség, jó együttműködési készség.
  • Problémamegoldó képesség, kezdeményező készség.

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent

  • Közgazdasági felsőoktatásban szerzett szakképzettség.
  • Hazai és/vagy uniós támogatások kezelésében és lebonyolításában szerzett tapasztalat.
  • Mérlegképes könyvelői végzettség.
  • Számviteli ismeretek.
  • Közbeszerzési eljárások ismerete.

Munkavégzés helye és pontos címe:

Magyar Államkincstár Fejér Vármegyei Igazgatóság Állampénztári Iroda, Regionális Fejlesztési Programok Osztálya I., 8000 Székesfehérvár, Ősz utca 11-13.

Az álláshely határozott időre, teljes munkaidőben történő foglalkoztatásra szól, 6 hónap próbaidő kikötésével. A határozott ideig tartó foglalkoztatás előreláthatólag 2027. október 31-ig, legfeljebb a tartós távollét megszűnéséig tart.

A pályázati anyaghoz kérjük csatolni

  • Részletes szakmai önéletrajzot.
  • Illetményigénnyel megjelölt motivációs levelet.
  • Kizárólag a feladatkör betöltéséhez szükséges iskolai végzettséget, szakképzettséget igazoló okiratok másolatát.

Ön jelentkezésének elküldésével – külön nyilatkozat nélkül is – tudomásul veszi, hogy a Magyar Államkincstár az álláspályázatával összefüggő személyes adatait – a kiválasztási folyamat során kapcsolattartás céljából, illetve munkaerő-kiválasztási célból – a pályáztatás időtartamára nyilvántartja és kezeli. 

Személyes adatainak kezelése a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló 2016. április 27-i (EU) 2016/679 európai parlamenti és tanácsi rendelet (Általános Adatvédelmi Rendelet, a továbbiakban: GDPR) 6. cikk (1) bekezdés e) pontján alapul.

Kérjük, hogy jelentkezésének elküldése előtt olvassa el az álláspályázatra jelentkezőknek szóló Adatkezelési tájékoztatót a Magyar Államkincstár honlapján

A pályázatokat 2025. október 18-ig elektronikusan az allas@allamkincstar.gov.hu e-mail címre kérjük megküldeni.

Az elektronikus üzenet tárgyában kérjük feltüntetni az 587/2025. nyilvántartási számot, és a feladatkör pontos megnevezését „RFP elszámolás ellenőrzési referens”.

A jelentkezések elbírálása folyamatos, határideje legkésőbb 2025. november 1. Amennyiben a munkáltató a kiírt határidő előtt megtalálja a számára megfelelő jelöltet, úgy a pályázatot lezárhatja.

A pályázati felhívás közzétételre kerül a kozszolgallas.ksz.gov.hu oldalon is.