Pályázati feltételek
- Magyar állampolgárság.
- Cselekvőképesség.
- Büntetlen előélet.
- Egyetemi vagy főiskolai végzettség, ezen belül elsődlegesen gazdaságtudományi, vagy műszaki képzési területen szerzett szakképzettség vagy jogász szakképzettség, vagy érettségi végzettség és a feladat ellátásához szükséges szakképesítés.
- Számítógépes felhasználó szintű gyakorlati ismeret (MS Office).
- A meghirdetett feladatkör betöltésének feltétele vagyonnyilatkozat tételi kötelezettség teljesítése.
- A meghirdetett feladatkör betöltésének feltétele 90 napnál nem régebbi, a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény (Kit.) 84.§ szerinti hatósági erkölcsi bizonyítvány, melyet a pályázati anyaghoz nem kell csatolni.
- A pályázó nem áll újra alkalmazási korlátozás hatálya alatt. (Kit. 117.§ (6), (8) bekezdése, vagy a 166.§ (4) bekezdése, illetve a Kttv. 60.§ (1) bekezdés i) pontja szerint).
Főbb feladatok
- Az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló kormányrendeletek alapján, valamint az Irányító Hatóság (továbbiakban: IH) és a Kincstár között létrejött megállapodásban foglaltak szerint közreműködik a Regionális Fejlesztési Programok Közreműködő Szervezeti (KSZ) feladatainak ellátásában, különösen a projektek pénzügyi előrehaladása tekintetében.
- A kezelt projektnek megfelelően elvégzi az EMIR, az EUPR, illetve egyéb IT rendszerekkel kapcsolatos adminisztrációkat, a feladatkörébe tartozóan felelős az egyes informatikai rendszerek naprakész, pontos adatokkal történő feltöltéséért, a szükséges módosítások aktualizálásáért, végrehajtásáért, ellenőrzéséért, továbbá használja az IT rendszerek által adott sablonokat.
- Adatot és információt szolgáltat a vonatkozó jogszabályokban, valamint eljárásrendekben foglalt jelentések, beszámolók, riportok, ellenőrzési tervek készítéséhez, és az egyéb időszakos jelentések összeállításához. Vezeti a jogszabályokban és belső eljárásrendekben meghatározott nyilvántartásokat.
- Elvégzi a kifizetési igénylések elsődleges és másodlagos ellenőrzését, szükség esetén hiánypótlást kér. Elvégzi az elszámolhatósági szempontú ellenőrzést, majd elvégzi a köztartozás vizsgálatot és a kifizetési igénylést jóváhagyja/elutasítja. Jóváhagyás esetén köztartozás vizsgálat után elkészíti az utalványlapot, melyet megküld elektronikusan az EU Támogatási Főosztálynak és az IH-nak.
- A feladatkörébe tartozó projektek tényleges pénzügyi megvalósítását folyamatosan figyelemmel kíséri.
- Szükség esetén javaslatot tesz rendkívüli helyszíni ellenőrzés lefolytatására.
- A támogatási szerződés/támogatói okirat tervezeteket pénzügyi szempontból ellenőrzi, valamint az azokban foglalt egyéb adatok helyességét vizsgálja.
- Részt vesz a kifizetés előrejelzésekben.
- Szükség esetén részt vesz a helyszíni ellenőrzések lefolytatásában és nyomon követésében.
- Végzi a projektek pénzügyi zárását és részt vesz a fenntartással kapcsolatos feladatokban.
- Feladatköréhez kapcsolódóan ellátott feladatok során keletkezett információk alapján a szabálytalanságkezelésre vonatkozó szabályozást betartja és az észlelt szabálytalansági gyanú bejelentését megteszi az eljárásrendeknek megfelelően. Az IH által meghozott szabálytalansági döntéseket végrehajtja, melyre vonatkozóan beszámolót küld az EU Támogatási Főosztály részére a belső eljárásrendekben foglaltak szerint.
- Támogatja a projektek zárását, ha a zárás során bármilyen problémát, akadályt észlel, azt haladéktalanul jelzi a pályázat kezelését végző munkatárs felé.
- Támogatja a pályázat kezelését végző munkatárs munkáját, a módosítási igényekkel kapcsolatban egyeztet vele.
- Közreműködik a követeléskezelési, kifogáskezelési, külső, belső ellenőrzések kapcsán felmerült feladatok ellátásában az EU Támogatási Főosztály szakmai iránymutatása alapján.
- Az auditok, ellenőrzések során a szükséges segítség biztosítása az auditban közreműködő munkatársak, valamint külső ellenőrző szervezetek számára.
- Vezetője által meghatározott esetekben részt vesz a szakmai megbeszéléseken, konferenciákon, képzéseken. Kijelölés esetén munkacsoportokban való részvétel.
- A tevékenységéhez közvetlenül és közvetetten kapcsolódó jogszabályok, rendeletek, eljárásrendek, kézikönyvek, belső utasítások rendelkezéseit megismeri és alkalmazza.
- Közreműködik a vonatkozó európai uniós és magyar jogszabályi előírásoknak megfelelő, a KSZ feladatokat szabályozó eljárásrendek kialakításában, folyamatos aktualizálásban. Javaslatot tesz a vezetője felé a projektek végrehajtását elősegítő eljárásrendek, folyamatok hatékonyabbá tétele érdekében, amennyiben erre vonatkozó módszertani javaslata van.
- Nyomon követi a kedvezményezettek közbeszerzési kötelezettségeinek alakulását, mely feladata tekintetében szorosan együttműködik a közbeszerzés ellenőrzését végző munkatárssal és az EU Támogatási Főosztállyal.
Elvárt kompetenciák
- Pontos, precíz, önálló, felelősségteljes munkavégzés.
- Minőségorientáció (szabálykövetés, alaposság, precizitás).
- Figyelem a feladatok határidőben történő végrehajtására.
- Rugalmas, nyitott személyiség, jó együttműködési készség.
- Problémamegoldó képesség, kezdeményező készség.
A pályázat elbírálásánál előnyt jelent
- Közgazdasági felsőoktatásban szerzett szakképzettség.
- Haza és/vagy uniós támogatások kezelésében és lebonyolításában szerzett tapasztalat.
- Mérlegképes könyvelői végzettség.
- Számviteli ismeretek.
- Közbeszerzési eljárások ismerete.
Munkavégzés helye és pontos címe:
Magyar Államkincstár - Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Igazgatóság, 5000 Szolnok, Magyar utca 8.
Az álláshely határozott időre, teljes munkaidőben történő foglalkoztatásra szól 6 hónap próbaidő kikötésével. A határozott ideig tartó foglalkoztatás előreláthatóan 2029. december 31-ig tart.
A pályázati anyaghoz kérjük csatolni
- Részletes szakmai önéletrajzot.
- Illetménnyel megjelölt motivációs levelet.
- Kizárólag a feladatkör betöltéséhez szükséges iskolai végzettséget, szakképzettséget igazoló okiratok másolatát.
Ön jelentkezésének elküldésével – külön nyilatkozat nélkül is – tudomásul veszi, hogy a Magyar Államkincstár az álláspályázatával összefüggő személyes adatait – a kiválasztási folyamat során kapcsolattartás céljából, illetve munkaerő-kiválasztási célból – nyilvántartja és kezeli.
Személyes adatainak kezelése a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló 2016. április 27-i (EU) 2016/679 európai parlamenti és tanácsi rendelet (Általános Adatvédelmi Rendelet, a továbbiakban: GDPR) 6. cikk (1) bekezdés e) pontján alapul.
Kérjük, hogy jelentkezésének elküldése előtt olvassa el az álláspályázatra jelentkezőknek szóló Adatkezelési tájékoztatót a Magyar Államkincstár honlapján.
A pályázatokat 2025. október 16-ig elektronikusan az allas@allamkincstar.gov.hu e-mail címre kérjük megküldeni.
Az elektronikus üzenet tárgyában kérjük feltüntetni az 580/2025. nyilvántartási számot, és a feladatkör pontos megnevezését „RFP elszámolás ellenőrzési referens (JÁSZ)”.
A jelentkezések elbírálása folyamatos, határideje legkésőbb 2025. október 30. Amennyiben a munkáltató a kiírt határidő előtt megtalálja a számára megfelelő jelöltet, úgy a pályázatot lezárhatja.
A pályázat felhívás közzétételre kerül a kozszolgallas.ksz.gov.hu oldalon is.