Pályázati feltételek
- Magyar állampolgárság.
- Cselekvőképesség.
- Büntetlen előélet.
- Jogtanácsos esetén jogász szakképzettség és jogi szakvizsga, valamint ügyvédi kamarai tagság. Jogi referens esetén jogász szakképzettség.
- Felhasználói szintű számítástechnikai ismeretek (MS Office).
- A meghirdetett feladatkör betöltésének feltétele 90 napnál nem régebbi, a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény (Kit.) 84.§ szerinti hatósági erkölcsi bizonyítvány, melyet a pályázati anyaghoz nem kell csatolni.
- A pályázó nem áll újraalkalmazási korlátozás hatálya alatt. (Kit. 117.§ (6), (8) bekezdése, vagy a 166.§ (4) bekezdése, illetve a Kttv. 60.§ (1) bekezdés i) pontja szerint).
Főbb feladatok
- Ellátja a Kincstár jogi képviseletét, perképviseletét az igazgatóságot érintő ügyekben, illetve közreműködik ezen feladatok ellátásában.
- Ellátja a jogtanácsosi ellenjegyzési feladatokat.
- Gondoskodik a gyámhivatal határozata alapján otthonteremtési támogatásban részesülő állami gondoskodásból (vagy nevelésből) kikerült fiatal felnőttek tulajdonában lévő ingatlanra feljegyzett elidegenítési tilalom törléséhez, illetve ranghelycsere engedélyhez szükséges nyilatkozatok előkészítéséről.
- A Kincstár Központ illetékes főosztálya vezetőjének szakmai irányításával véleményezi a más szervek által küldött szerződés-tervezeteket.
- Közreműködik – a Kincstár Központ illetékes főosztálya vezetőjének szakmai irányítása mellett – az Igazgatóságot érintő szerződések, megállapodások tervezetének kidolgozásában.
- Jogi véleményt nyilvánít az Igazgatóság nevében iránymutatást igénylő ügyekben, továbbá a kötelezettségvállalások előtt jogi véleményt ad az Igazgatóság tevékenységével kapcsolatos döntések kialakításához.
- Ellátja az Igazgatóság adatvédelmi feladatait.
- Figyelemmel kíséri a Kincstár belső szabályozó eszközei Igazgatóságra vonatkozó előírásainak változásait, indokolt esetben kezdeményezi módosításukat, vagy kiegészítésüket. A Kincstár belső szabályozó eszközeiben foglaltakkal összhangban gondoskodik az Igazgatóságra vonatkozó szabályzatok előkészítéséről és kiadásáról.
- Együttműködik – az igazgató megbízása alapján – a szervezeti egységek vezetői által a panaszbejelentésekre, közérdekű bejelentésekre, külső megkeresésekre, készített választervezetek elkészítésében. Vezeti az Igazgatóságot érintő közérdekű bejelentések és panaszok nyilvántartását, adatszolgáltatás a Központ felé.
- Megvizsgálja és ellenőrzi – az igazgató által kijelölt körben – a döntések kiegészítése, módosítása, visszavonása esetén készült tervezeteket.
- Belső szabályozó eszközök megalkotása során véleményt nyilvánít, javaslatot tesz, szakmai egyeztetést kezdeményez. Koordinálja a jogszabályok, belső szabályozó eszközök véleményezését.
- Közreműködik más hatóság általi megkeresés esetén a válasz elkészítésében az érintett irodával.
- Közreműködik a bíróságok, nyomozó hatóságok, végrehajtók, közjegyzők, magánszemélyek, egyéb közigazgatási szervek megkereséseinek teljesítésében.
- Ellátja a TakarNet rendszer használatával összefüggő feladatokat.
- Gondoskodik a jelzálogjog törléshez szükséges nyilatkozatok előkészítéséről.
- Ellátja az Igazgatóság integritás felelősi feladatait, mely során:
- Közreműködik a panaszok és közérdekű bejelentések kivizsgálásában és a válaszlevelek elkészítésében, nyilvántartást vezet és negyedévente jelentést készít.
- Kivizsgálja az integritást sértő eseményeket, előkészíti a válaszlevelek tervezetét, nyilvántartást vezet és jelentést készít.
- Ellátja a kockázatkezelés és -felmérés koordinációját.
- Félévente kimutatást készít az érdekérvényesítők fogadásáról.
- Végzi a belső kontrollrendszer működésének felmérését.
- Előkészíti a szakterület kezdeményezésére a kiadmányozási jogosultság gyakorlásához szükséges felhatalmazásokat, szükség esetén kezeli azok módosítását, hatályon kívül helyezését, közreműködik a Tanúsítvány kiállításában. Naprakészen vezeti a képviseleti nyilvántartást.
- Közreműködik a Kincstár jogi képviseletének, perképviseletének ellátásában az Igazgatóságot érintő ügyekben.
- Nyilvántartást vezet és jelentést készít ügycsoportonként a folyamatban lévő és lezárt peres és nemperes eljárásokról.
- A hagyaték kiadásával kapcsolatos feladatok körében közreműködik a bemutatott dokumentumok alaki, tartalmi szempontból történő ellenőrzésében.
Elvárt kompetenciák
- Pontos, precíz, önálló, felelősségteljes munkavégzés.
- Problémamegoldó képesség, terhelhetőség.
- Minőségorientáció (szabálykövetés, alaposság).
- Figyelem a feladatok határidőben történő végrehajtására.
A pályázat elbírálásánál előnyt jelent
- Hasonló munkaterületen szerzett tapasztalat.
- Ügyvédi irodában, bíróságon szerzett tapasztalat.
- Rugalmas, nyitott személyiség, jó együttműködési készség.
- Jogász szakképzettség és jogi szakvizsga, valamint ügyvédi kamarai tagság.
Munkavégzés helye és pontos címe: Magyar Államkincstár Komárom-Esztergom Vármegyei Igazgatóság, 2800 Tatabánya, Komáromi út 6.
Az álláshely határozatlan időre, illetve teljes munkaidőben történő foglalkoztatásra szól, 6 hónap próbaidő kikötésével.
A pályázati anyaghoz kérjük csatolni
- Részletes szakmai önéletrajzot.
- Illetményigénnyel megjelölt motivációs levelet.
- Kizárólag a feladatkör betöltéséhez szükséges iskolai végzettséget, szakképzettséget igazoló okiratok másolatát.
Ön jelentkezésének elküldésével – külön nyilatkozat nélkül is – tudomásul veszi, hogy a Magyar Államkincstár az álláspályázatával összefüggő személyes adatait – a kiválasztási folyamat során kapcsolattartás céljából, illetve munkaerő-kiválasztási célból – nyilvántartja és kezeli.
Személyes adatainak kezelése a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló 2016. április 27-i (EU) 2016/679 európai parlamenti és tanácsi rendelet (Általános Adatvédelmi Rendelet, a továbbiakban: GDPR) 6. cikk (1) bekezdés e) pontján alapul.
Kérjük, hogy jelentkezésének elküldése előtt olvassa el az álláspályázatra jelentkezőknek szóló Adatkezelési tájékoztatót a Magyar Államkincstár honlapján.
A pályázatokat 2025. október 16-ig elektronikusan az allas@allamkincstar.gov.hu e-mail címre kérjük megküldeni.
Az elektronikus üzenet tárgyában kérjük feltüntetni az 590/2025. nyilvántartási számot és a feladatkör pontos megnevezését „Jogtanácsos/jogi referens (KOM)”.
A jelentkezések elbírálása folyamatos, határideje legkésőbb 2025. október 30. Az álláshely az elbírálást követően legkorábban 2025. november 7-től betölthető.
A pályázati felhívás közzétételre kerül a kozszolgallas.ksz.gov.hu oldalon is.