Debrecenben született 1970. szeptember 22-én. Tanulmányait a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen végezte közszolgálat és társadalompolitikai elemző-tervező szakirányon.

Szakmai pályafutását 1996-ban a Pénzügyminisztériumban kezdte fogalmazóként, majd a szakmai ranglétrán haladva vállalt egyre kiemeltebb és összetettebb feladatokat az államháztartási- és költségvetési szabályozási területen. 2010-től a Nemzetgazdasági Minisztérium Államháztartási Szabályozási Főosztályát vezette, ahol közreműködött a hatályos államháztartásról szóló törvény és a 2014. évtől hatályba lépett új államháztartási számviteli rendszer előkészítésében. A közigazgatás más szakterületein is jelentős szakmai tapasztalatot szerezve többek között dolgozott az Informatikai és Hírközlési Minisztériumban és a Miniszterelnöki Hivatalban. Ez utóbbi szervezetnél részt vett a közpénzügyi (fiskális szabályrendszer, programköltségvetés) és a költségvetési szervezetrendszer jogállási, gazdálkodási reform munkálataiban.

Miniszteri biztosként (2013) előkészítette a Magyar Államkincstár középtávú stratégiáját, valamint közvetlenül irányította és felügyelte a kincstári kiemelt informatikai fejlesztéseket és beszerzéseket.

2014-től a Magyar Államkincstár államháztartási ügyekért, majd 2021-től a két szakterület összevonásával a pénzforgalmi szolgáltatásokért is felelős elnökhelyetteseként felügyeli a központi költségvetés végrehajtását biztosító előirányzat-gazdálkodási, finanszírozási és elszámolási feladatok ellátását, a központi kezelésű előirányzatokkal kapcsolatos könyvvezetési és beszámolási feladatokat, irányítja az államháztartás információs rendszerének működtetésével és fejlesztésével kapcsolatos feladatokat, valamint felelős a Kincstár hatáskörébe tartozó pénzforgalmi, számlavezetési és értékpapír-forgalmazási feladatok szabályozásáért, irányításáért.