A 2024-es egységes kérelem igényelt támogatásaiból 149,2 ezer termelő 22 jogcím alapján részesülhetett előleg- és részletfizetésben a tavaly október 16. és december 31. közötti időszakban – az Agrárminisztérium tájékoztatása szerint. Az összesen 382,4 milliárd forintnyi év végi kifizetés negyedével, mintegy 80 milliárd forinttal haladta meg a 2023-as összeget.

A legnagyobb összeg – 203,6 milliárd forint – alaptámogatási jogcímen jutott el több mint 143 ezer gazdálkodóhoz. Az állattenyésztés és a zöldség-gyümölcs ágazat számára kedvező, termeléshez kötött támogatások 33 milliárd forintot tettek ki, amelyek mintegy 41 ezer gazdálkodó számára jelentenek segítséget a termelés folyamatosságához.

A Közös Agrárpolitika keretein belül meghirdetett környezettudatos gazdálkodást ösztönző programok esetében is jelentős forráshoz jutottak az érintett termelők. Az Agrár-környezetgazdálkodási (AKG) Támogatási Programban 48,7 milliárd forint kifizetése történt 11,4 ezer gazdának, míg az ökológiai gazdálkodás támogatása esetében 13,5 milliárd forintban részesült 2,7 ezer termelő.

Ezek alapján a közvetlen agrártámogatások esetében a gazdálkodók 96 százaléka jutott előleghez 2024 végéig, míg az egységes kérelemhez kapcsolódó agrár- és vidékfejlesztési támogatásokat igénylő termelők 46 százaléka számára történt kifizetés.

(MTI alapján)