Pályázati feltételek
- Magyar állampolgárság.
- Cselekvőképesség.
- Büntetlen előélet.
- Egyetemi vagy főiskolai végzettség: ezen belül elsődlegesen gazdaságtudományi vagy műszaki képzési területen szerzett szakképzettség vagy jogász szakképzettség; vagy érettségi végzettség.
- Számítógépes felhasználói szintű gyakorlati ismeret (MS Office).
- A meghirdetett feladatkör betöltésének feltétele vagyonnyilatkozat tételi kötelezettség teljesítése.
- A meghirdetett feladatkör betöltésének feltétele 90 napnál nem régebbi, a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény (Kit.) 84.§ szerinti hatósági erkölcsi bizonyítvány, melyet a pályázati anyaghoz nem kell csatolni.
- A pályázó nem áll újraalkalmazási korlátozás hatálya alatt (Kit. 117.§ (6), (8) bekezdése, vagy a 166.§ (4) bekezdése, illetve a Kttv. 60.§ (1) bekezdés i) pontja szerint).
Főbb feladatok
- Az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló kormányrendeletek alapján, valamint az Irányító Hatóság (továbbiakban: IH) és a Kincstár között létrejött megállapodásban foglaltak szerint közreműködik a Regionális Fejlesztési Programok Közreműködő Szervezeti (KSZ) feladatainak ellátásában, különösen a támogatási kérelmek ellenőrzése és támogatási szerződések megkötése, valamint a támogatott projektek pénzügyi és szakmai előrehaladása tekintetében.
- A kezelt projektnek megfelelően elvégzi az EMIR, az EUPR, illetve egyéb IT rendszerekkel kapcsolatos adminisztrációkat, a feladatkörébe tartozóan felelős az egyes informatikai rendszerek naprakész, pontos adatokkal történő feltöltéséért.
- A feladatkörébe tartozó projektek tényleges szakmai-pénzügyi megvalósítását folyamatosan figyelemmel kíséri, részt vesz a pénzügyi zárás folyamatában.
- Szükség esetén részt vesz a helyszíni ellenőrzések lefolytatásában és nyomon követésében.
- Végzi a projektek zárását, pénzügyi zárását és részt vesz a fenntartással kapcsolatos feladatokban.
- A tevékenységéhez közvetlenül és közvetetten kapcsolódó jogszabályok, rendeletek, eljárásrendek, kézikönyvek, belső utasítások rendelkezéseit megismeri és alkalmazza.
Elvárt kompetenciák
- Pontos, precíz, önálló, felelősségteljes munkavégzés, megbízhatóság.
- Terhelhetőség, kiváló stressztűrő képesség.
- Minőségorientáció (szabálykövetés, alaposság).
- Figyelem a feladatok határidőben történő végrehajtására.
- Problémamegoldó képesség, kezdeményező készség.
- Jó kommunikációs készség.
- Együttműködési készség, rugalmasság.
A pályázat elbírálásánál előnyt jelent
- Európai uniós vagy hazai támogatások kezelésében és pénzügyi lebonyolításában szerzett tapasztalat.
Munkavégzés helye és pontos címe
Magyar Államkincstár 3525 Miskolc, Régiposta utca 9.
Az álláshely határozott időre, illetve teljes munkaidőben történő foglalkoztatásra szól, 6 hónap próbaidő kikötésével. A határozott idejű foglalkoztatás előreláthatóan 2029. december 31-ig tart.
A pályázati anyaghoz kérjük csatolni
- Részletes szakmai önéletrajzot.
- Illetményigénnyel megjelölt motivációs levelet.
- Kizárólag a feladatkör betöltéséhez szükséges iskolai végzettséget, szakképzettséget igazoló okiratok másolatát.
Ön jelentkezésének elküldésével – külön nyilatkozat nélkül is – tudomásul veszi, hogy a Magyar Államkincstár az álláspályázatával összefüggő személyes adatait – a kiválasztási folyamat során kapcsolattartás céljából, illetve munkaerő-kiválasztási célból – a pályáztatás időtartamára nyilvántartja és kezeli.
Személyes adatainak kezelése a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló 2016. április 27-i (EU) 2016/679 európai parlamenti és tanácsi rendelet (Általános Adatvédelmi Rendelet, a továbbiakban: GDPR) 6. cikk (1) bekezdés e) pontján alapul.
Kérjük, hogy jelentkezésének elküldése előtt olvassa el az álláspályázatra jelentkezőknek szóló Adatkezelési tájékoztatót a Magyar Államkincstár honlapján.
A pályázatokat 2026. szeptember 27-ig elektronikusan az allas@allamkincstar.gov.hu e-mail címre kérjük megküldeni.
Az elektronikus üzenet tárgyában kérjük feltüntetni a 381/2026. nyilvántartási számot és a feladatkör pontos megnevezését „RFP pályázatkezelési referens (BAZ)”.
A jelentkezések elbírálása folyamatos, határideje legkésőbb 2026. október 11. Amennyiben a munkáltató a kiírt határidő előtt megtalálja a számára megfelelő jelöltet, úgy a pályázatot lezárhatja.
A pályázati felhívás közzétételre kerül a kozszolgallas.ksz.gov.hu oldalon is.