Gyakran ismételt kérdések - Decentralizált önkormányzati számlavezetés

1 2 345 ... 6

Azon számlák köre, melyek a limitfelosztásba bevonandók, illetve, amelyekről beutalást lehet teljesíteni nem szükségszerűen fedik egymást. Ez azt jelenti, hogy lehetnek olyan számlái az önkormányzatnak vagy intézményének (pl. forint betét számla), amelyen fennálló mindenkori egyenleget figyelembe kell venni az adott önkormányzati körzetre (önkormányzat és költségvetési intézményei) meghatározott limitnek való megfelelés szempontjából, ugyanakkor az adott számláról beutalás közvetlenül nem teljesíthető (mert például az erre a számlára osztott limitet meghaladó összeg erejéig először fel kell törni a betétet, amely ezáltal másik számlára kerül át.). Csak azon számlákat szükséges limitfelosztás és beutalás szempontjából is figyelembe venni, amelyeken szereplő egyenlegek felett az önkormányzat vagy intézménye rendelkezik. Azaz azon számlák, amelyek egyenlege felett az önkormányzat vagy intézménye szerződéses, vagy jogszabályi alapon önállóan nem rendelkezhet, nem relevánsak a decentralizált önkormányzati számlavezetési modell szempontjából. Mindezeken túl a „forintban vezetett” szűkítésen kívül a jogszabály sem a számla, sem a pénzeszköz fogalom előtt nem használ további szűkítő megjelölést. 

Az önkormányzat havonta egyszer jelezheti a számláit vezető bank felé, hogy ha valamely számlák között változtatni szeretné a limit összeg beállítását. Az erre vonatkozó gyakorlat kialakítása az adott bank hatáskörébe tartozik.

A Kincstárban vezetett Többletnyilvántartó számlák felett azok a személyek rendelkezhetnek, akiket az önkormányzat, vagy a költségvetési szerve a Kincstárnál bejelent. Első körben azok a rendelkezők lesznek a számlákra beállítva, akik a Kincstár által előzetesen megküldött adatbekérő levél mellékleteként csatolt táblázatban feltüntetésre kerülnek. Későbbi módosításra a területileg illetékes Állampénztári Irodában lesz lehetőség.

A limit összegek beállításakor kell erre figyelemmel lenni.

Ezt a kérdést javasoljuk a számlavezető bankkal egyeztetni, figyelembe kell azonban venni, hogy a számlavezető banknak 15:00 óráig (áthelyezett szombati munkanapokon 12:00 óráig) meg kell kezdenie a kincstári számlára a beutalást, így amennyiben a Kiskincstári finanszírozás ezt követően kerülne elosztásra, akkor már nem lesz hozzá egyenleg, mely szétosztásra kerülhetne.

Az Önkormányzat és intézményei adatszolgáltatásai egyszerre is feltölthetőek az Önkormányzat által. A táblázatokat nem kell aláírni, csak az Intézményvezetők nevével szükséges ellátni.

A táblázatot minden Intézményre vonatkozóan kérjük kitölteni minden egyes forint fizetési számla megjelölésével.

1 2 345 ... 6